Kohlberger Dániel

Kohlberger Dániel

Szabadúszó építészmérnök, aki könnyen megtalálja a közös hangot a diákokkal, és örömmel tölti el, ha segítséget tud nyújtani a fejlődésben.

Magánoktató

A BME Urbanisztika tanszékén diplomázott. Gyerekkorától kezdve tudta, hogy építészettel szeretne foglalkozni, ezért tudatosan készült az egyetemre, reál-műszaki-informatika szakra járt és már a középiskola alatt fejlesztette a rajzkészségét. 

 

Az egyetemet követően 5 éven át dolgozott építészirodában, ahol rendkívül változatos projektekben vett részt: a társasházak, családi házak mellett nagyobb középületek (bevásárlóközpont, stadion) tervezése vagy épp műemlék épület szállodává alakítása. Az irodában ő felelt a projektek menedzseléséért, az ArchiCAD tervek kezeléséért a vázlattervtől a kiviteli tervig, ezen felül főleg a műszaki tartalommal (épületszerkezet, részletrajzok) foglalkozott szívesen. Jelenleg több irodával együttműködve, de szabadúszóként 3D modellezéssel, engedélyezési- és kiviteli tervek készítésével foglalkozik, ezáltal sokféle kihívással szembesül és bele tud látni különböző irodák működésébe, szemléletébe.

 

Az építész munkák mellett fontosnak tartja az építészhallgatók oktatását és a BIM szemléletű modellezés népszerűsítését - egyfajta kötelességének is érzi, hogy a gyakorló építészek az évek alatt megszerzett tudásukat átadjuk a fiatalabbaknak. Könnyen megtalálja a közös hangot az ügyfelekkel és a diákokkal, örömmel tölti el, ha látja mások fejlődését és ebben segítséget tud nyújtani.

Referenciák